Slider 1

Slider 2

01

Name & Password:

wi(KIK)pedia

    

Máté evangéliumának 1, 18 versben azt olvassuk: Még mielőtt egybekeltek volna, úgy találtatott, hogy gyermeket fogant...

Ezt évente legalább egyszer, minden karácsonykor olvassuk - sőt az ige egyre inkább a jegyeseknek szól. Hiszen egyre gyakoribb jelenség, hogy a fiatalok egybekelnek, de elutasítják annak gondolatát is, hogy intim kapcsolatukból gyermek foganjon... Mindent elkövetnek (védekeznek), fogamzástgátolnak, csakhogy elhittessék magukkal: ők csak barátok, nem házasok. Voltaképpen a lány az, aki rosszabbul jár, hiszen azzal, hogy megkapta őt a fiú (férj lett), ő pedig annak asszonya lett. Bár a keresztények számára az ilyen "házasság" érvénytelen, de attól még házassság, főleg, ha esküvő előtt össze is ház-asodtak (költöztek). 

Már az Ószövetségben olvassuk, Ádám és Éva "csak úgy" elvoltak, nem szaporodtak - nem is maradhattak sokáig itt - ebben a kellemes állpotban. A mai fiatalok, de szüleik elképzelése is egyre inkább ide hajlik vissza - éljenek előbb kicsit... Kinek esne jól, ha megtudná, hogy halogatták, esetleg "baleset" következményeként fogant? A fiatalokban a szerelem könnyen fellobban, idővel lankad - ezzel egyre kisebb annak is a valószínűsége, hogy feleségül akarja venni a fiú a "nőjét". Az is elég naív leányálom, arra várni, hogy biztosabb legyen benne, hogy ő az igazi...

Másodsorban mindketten rosszul járnak, mert miután (előbb-utóbb) megtörténik a fogantatás, majd újra és újra... Majd egy nap gondolják, több gyermeket nem vállalhatnak. Akkor újra elkezdenek védekezni, visszatérnek a régi lelkiismeretfurdalások, félelmek... Amikor egybeköltöztek csak élvezni akarták a "gyerekmentes" nemiséget, most, mikorra megvannak a gyerekek, az évek alatt kialakult sztereotipust nehéz megváltoztatni - úgy szeretkezni, hogy újra biztos ne foganjon a feleség.

Felhasznált szakirodalom

Sajnos azok, akik képesek voltak "kivárni", csak esküvő után összeköltözni - gyakran szintén abban a meggyőződésbe esnek, hogy miután több gyereket nem vállahatnak, náluk is vége a házasság (mindent)szabad nemi élvezetének. Pedig ez nem így van. Az együttjárás, majd a mézeshetek, a Tóbiás-éjjek kellő alkamat tudnak biztosítani ahhoz, hogy megtanulják a házastársi tisztaságot. Mindig az a legjobb, a legélvezetesebb, ami tiszta, ami nem okoz semmi aggodalmat. Akik ezt fiatal házasként nem sajátították el, évek után nagyon nehezen fog menni. De nem szabad feladni, Isten az életükből újra kihagyni. Ha valami jóról, kellemesről van szó, mindig a nőt kell előnyben részesíteni... A férjenek kell tudni magát önfegyelmezni, hogy ne kelljen mitől védekezni.


Kedves látogató! - bővebb szakirodalom -

- ezekhez előre be kell jelentkezni (Belső használatra)
- ezek után itt baloldalt megjelenik egy újabb link: a "Régi oldal 18"


Kapcsolódó cikkek.

Mielőtt egybekeltek volna

Film -Jegyesoktatás