Metro - Földalatti egyházunk

Láthatatlan történelmünk - Felvidék

 

Tények – „Titkok” – Tanulmányok az első évezredből

 

Ajánlás

 

2007-ben Egyházfára kaptam kinevezést, ott találtunk helyet – azóta ott a közelben működik a nagysikerű, a szenvedélybetegségekkel küzdők nemzetközi Cenacolo közössége. Már 1987-ben jelent meg magyar szakirodalom arról, hogy milyen fontosok a kisközösségek.[1]

2013-tól Ekecsen vállaltam lelkészi szolgálatot – ott, ahol egykor a Bokor-mozgalom egyetlen felvidéki képviselője kezdte építeni az ifjúsági kisközösségeket a 40-ez években, amit az 50-es években a szlovákok is átvettek… és egészen 1989-ig fenn is tartottak.

2020-tól pedig Köbölkút lett az átmeneti otthonom: itt a felvidéki egyház őstörténetére sikerült fényt deríteni – itt a közeli Csenke pusztán állomásoztak ez első keresztények. Szintén titokban, akár a Bokor-mozgalom kisközösségei 1989 előtt.

Így hát fürkésszük tovább Isten útjait…

Előszó

A Katolikus Egyház a nehéz időkben, a legkegyetlenebb üldözések alatt mindig illegalitásba, a „föld alá” kényszerült. Mondhatni a természetévé vált, arról nem is beszélve, hogy legnagyobb szentjeink, egyháztörténelmi személyiségeink is - a föld alatt pihennek. Így sokan feledésbe is merülnek, ami nagy kár, hisz tanulhatnánk életükből. Páran, a legnagyobbak, bár kapnak emléktáblát, időről-időre megkoszorúzást, de ez mind kevés. Illő nem megfeledkezni azokról sem, akik régi templomaink kriptáiban, eltűnt kolostorok temetőiben „pihennek”, róluk is szól ezen kis könyvecske. Annál is inkább, mivel a legtöbb egyházzal foglalkozó kortárs kiadvány régi templomokkal, szakrális építményekkel foglalkozik – pedig az egyház egy élő közösség, nem pedig egy ház. S ha foglalkozik is közösségekkel, azok vagy magyarországiak, vagy szlovákok – olyan, hogy felvidéki egyházi élet, közösségek – olvashatatlan[2], pedig itt vagyunk. (vö. 1993).

A mai Komárom vármegye területe kétségen kívül azok közé tartozott hazánkban, hol a kereszténység legelőször vert gyökeret, de nincsenek határozott adataink arra nézve, hogy e területen a kereszténység még a római uradalom idejében elterjedt volna. Történetíróink felette eltérnek egymástól e tekintetben, mert míg Balics Lajos szerint (A Kereszténység Története. 1901.) a brigetioi táborhely területén talált nehány felirattöredék (sit tibi terra levis) bizonyítéka a brigetioi keresztény egyház létezésének. Borowski szerint kétségen kívül áll, hogy a II. és a III. század folyamán a legiók állomáshelyeinek változtatása következtében egyes katonák kerültek Brigetioba, a kiknek alkalmuk volt az egyes provincziák vallásával, így a kereszténységgel is megismerkedni. De ha egyes legiókban szolgáltak is keresztény katonák, ezek mélyebb nyomot nem hagytak maguk után.

Bárhogy is lehetett a kezdetekben, ebben a tanulmányban arra szeretnénk rámutatni, hogy szinte minden évben történt valami Felvidéken a helyi egyház életében, ami nyomot hagyott – valami tartós keresztény értéket megalkotott. Sajnos ez nem mondható el a 20. század utolsó éveire, ott ugyan is megakadt a helyi egyház fejlődése. A 21. századdal pedig egyenesen egy visszafejlődési hajlam figyelhető meg. Ez is annak bizonyítéka, hogy az egyház a föld alatt, az elnyomásban sokkal életerősebb, mint a látszólag korlátlan szabadságban. Ezzel nem azt akarom mondani, hogy kell az elnyomás – csupán azt, hogy értékleni kellene, tanulni kellen az elnyomás alatt szerzett tapasztalatokból.

Magyarországon is csak a század végén lett kimondva, hogy mi felvidékiek nem tartozunk hozzájuk: lásd Katolikus világiak a magyar közéletben c. VSZE Koordinációs Iroda 2000-es kiadványában, melyben csakis magyarországiak szerepelnek – nem lett volna jogos a címben az általánosító „magyar” szót használni. [3] Vagyis helyesebben: … Magyarország közéletében, hiszen Felvidék közéletében is szerepel számos említésre méltó katolikus világi. Ezért jelen tanulmányunk ezeket a hiányosságokat is némileg pótolni szeretné…

Átvitt értelemben az egyháztörténelem valamennyi keresztény ember életében megismétlődik, ezért is érdemes tanulmányozni. Az egyház földalatti élete általában nagyon intenzív és termékeny volt. Az ember földalatti élete – mondhatni, a tudatalattija is lehetne. Az a terület, ami szinte ismeretlen, ahogy így van egy az egyháztörténelemmel is. Nem csak azt jó ismerni, amiről írnak, beszélnek – hanem azt is ami a föld alatt, titokban zajlott. Ezen ismeretek felszínre hozása, sokban hasonlít a pszichoanalízishez. Manapság sokunkat megtéveszt azon hiányos tézis, miszerint az ember test és lélek. Az ember hármas dimenzió, test szellem és lélek. Talán ezért is oly nehéz megérteniük egymást a pszichológusoknak és a lelkészeknek – de mind erről bővebben a kötet utóiratában majd olvashatunk. Ahogy az újkor geo-szondái megtalálják a mélyen rejlő romokat, úgy az ember lelkiismeret hivatott arra, hogy feltárja a mélyben rejlő titkokat. Arról, hogy miért nem jó csakis vagy az eszünkre, vagy a szívünkre hallgatni?

XI. - XV. század - Metro 2.

XX. század - Metro 3.

Bevezető

Manapság kezd szokványossá válni, hogy csak az az igaz, amiről az internetes média ír – csak az történt meg. A történelem azonban sokkal aprólékosabb, részleteiben titokzatosabb. Ami pedig az egyháztörténelmet illeti gyakran titokban, hosszútávon a „földalatti” események a döntőek, határozzák meg az események későbbi alakulását. Ahogy a feledésbe merült évszázadokat feltárva régészeti leletek káprázatba ejtenek, úgy a feltárt múlt is mindig tud valami újjal meglepni, oklásul szolgálni. Az a bizonyos „Tajná podzemná cikev” csak napjainkban kezd a felszínre kerülni. A szó szoros értelmében, de átvitt értelemben is olyan tények lappanganak a mélyben, amikről a hivatottaknak ideje lenne beszélni – feltárni. Mi, bár erre hívatlanok tesszük a magunk dolgát, továbbra is a háttérben (föld alatt) dolgozunk, kutatunk. Csak két példa előzetesként:

2020-ban került elő a feledés homályából az az olasz fiatalasszony, aki ma mint Szent Corona vértanút ismerünk – még pedig az akkor kirobbant Corona-járvány kapcsán. Megjelent „a hír”, hogy ő Szent Viktor római katona felesége volt és együtt lettek vértanúk. Azonnal osztották is, mit sem törődve azzal, hogy a valóság sokkal meghatóbb: Corona asszony (16 éves) Szent Viktor barátjának volt a felesége. Férje barátjának érdekében szólalt fel, s lett így vértanú, keresztény mártír. Kárpát-medencében három fogadalmi kápolna is épült, valamennyi itt Felvidéken (Zonctorony, Hegyéte, Köbölkút).

Manapság Felvidéken ismeri-e még a nagyközönség Erdős Renée-t(Ehrental Regina, Érseklél,1879 – Budapest,1956) írót, költőt? Felvidéki, sokgyermekes szegény magyar zsidó családban született.Első verseivel A Hét költőjeként indult, s a női lélek merész ábrázolójaként mutatkozott be. A kritika várakozásaival ellentétben, nem a tartózkodó leányi báj, hanem a nő szerelmi vágyának megéneklésével aratott sikert, s vívta ki a századforduló némely korifeusának haragját. Regényeit ifjú lányok csak titokban olvasták, s a közvélemény nemsokára mint a legerotikusabb magyar írónőt tartotta számon. KöltészeteAdy Endréreis hatást gyakorolt, akárcsakBródy Sándorra, akinek évekig a szeretője volt. A családos – és csapodár – Bródyval való szakítása után egyolaszországi kolostorba vonult vissza, miután katolikus hitre tért. Ezt követően írásaira a misztikus erotikus[4] atmoszféra volt jellemző.1913-ban feleségül ment Fülep Lajos művészettörténészhez, akitől két gyereke született[5], 1918-ban elváltak. Erdős Renée volt az első nő a magyar irodalomban, aki meg tudott élni alkotómunkásságából.

A mi korunk egészen a nemi kultúra kora. Soha még annyit a nemek viszonyával nem foglalkoztak, mint most... És még hagyján, ha csak igazi tudósok, gondolkodók, orvosok és pszichiáterek foglalkoztak volna vele! De ezt a témát aztán átvettél olyanok is, akik hivatottak nem voltak, filozófusok, félfilozófusok és az írók.[6]

1. Apró részletek régmúlt történelmünkből

A rómaiak őrállomásokat szerveztek a Duna bal partján is (Sill, 10). 156-ban jelennek meg, majd 119-ben Siscia-Sziszek ellen intéznek támadást. 64-ben már a pannonok támadtak a rómaiak ellen. 14-ben a Dráva-Száva közötti pannonok lázadtak fel a római megszállók ellen, de végül vesztettek. 11-ben ez a terület Illyricum néven római tartománnyá vált. (Kollányi, 429).

Az i. e. 1. századig a rómaiak nem nagyon foglalkoztak Pannoniával, „a pannonok földjével”. A Fehér Kárpátokban egy várunkról tudunk, Oroszlánkő vára, amelyet a rómaiak romboltak le (Kollányi, 193).

Pannonia tartomány meghódítása több részletben történt, i. e. 35 és i. sz. 49 között. Először, i. e. 35-14 között csak a Balatontól nyugatra lévő területeket foglalták el római csapatok, stratégiai megfontolásból, mivel itt húzódott a borostyánút. Augustus uralkodása alatt, i. e. 14-9 között került sor a Dráva-Száva közén élő kelta-pannon törzsek (szkordiszkuszok, breukok, amantinok) leigázására északon a Dráva, keleten a Duna vonaláig.

0000 =========== Jézus Krisztus születése ===============

A rómaiak az újonnan szerzett területekre Illyricum provincia részeként tekintettek. I. sz. 6-9 között zajlott le a pannon-dalmata lázadás, amelyet Augustus mostohafia, a későbbi Tiberius császár vert le. Julia Caesaris (Kr. e. 39. – Kr. u. 14.) Augustus római császár (Kr. e. 63 - Kr. u. 14) egyetlen gyermeke volt. Ovidiusnak a gátlástalan szabad szerelemről szóló könyve annyira magával ragadta - elveit követte, hogy apja kénytelen volt Ovidiussal együtt örökre kitiltania Rómából. Épp ekkor fogant egy Mária nevű fiatal szűz, majd világra hozta a Názáreti Jézust, aki a kereszténységgel sikeresen megmentette az érosz, az erotika eredeti - isteni elképzelését.

31-ben keletkezett Valerius Maximus (Kr. u. 1. század) ókori római szerző fő műve az "Emlékezetre méltó tettek és mondások kilenc könyve". Életéről keveset tudunk, szegény és műveletlen családból származott; felemelkedését és karrierjét Sextus Pompeiusnak köszönheti, akinek kíséretéhez tartozott mikor az Asia proconsula volt Kr. u. 27-ben. Pompeius köréhez tartozott Ovidius is. Maximus műve Kr. u. 28 és 32 között keletkezett. 31-ben a Caritas romana – a rabságban sínylődő Simont lánya, Pera táplálja anyatejjel (ismert az etrusk mitológiából is.

. A jelente keresztény dimenziót nyert a 20. század üldözött egyházában – lásd. 1952 (Bulányi).

Kulcsár Sz. Zsuzsanna: Adalékok Nemesócsa történetéhez c. tanulmányának első kötetében (83. old.) részletes beszámolót olvashatunk Római kori és népvándorlás kori leletekről (pénz érme, Ámor szobrocska), melyekre Csallóközben bukkantak.[1] Püspöki Nagy Péter történész szerint ezek a leletek egy olyan útnak a létezésére utalnak, amely az első század elején, Csallóközön – Nemesócsán keresztülvezethetett.

152 – 157 közé datálható az a római kori sírfelirat, melyet Boldogfán találtak – vö. Püspöki Nagy Péter (1981), Boldogfa, Madách kiadó. Egy falu történetén keresztül mutatja be Középkor ide vonatkozó eseményei, történelmi alakjait (Tolvajföld, Csallóköz, Mátyusföld). A szerzőt joggal tekinthetjük a középkor legjobb ismerőjének Felvidék történetét illetően – könyvében gazdag kutatási eredményeket, adatokat közöl (1977-ig).

160 és 300 között a mai Léva környékén húzódott a quádok keleti védelmi vonala (Kollányi, 223). A quádok főleg a Garam és Vág mentén éltek a markomanok mellett, ők voltak az első germán törzsek, amelyek a Kárpát-medencében megtelepedtek.

161 – 179. Marcus Aurelius ideje alatt Izsa-n erődítményt épít a római katonaság - Brigetio, melyet a Germánok pusztítnak el. Dievci hrad – leányvár FOTO. Köztudott, hogy a római katonák szívesen építettek maguknak fürdőket – a későbbi századokban a szerzetesek is előszeretettel telepedtek le hívizek közelében, talán ez is oka a számtalan felvidéki kolostornak? Lásd. Garamszentbenedek, Udvard, ahol mái kihasználatlan a hévízforrás (lásd Török József (2002), A tizenegyedik század magyar egyháztörténete, 186     ).

166 A germán quádok és markomannok, akik Csehország és a Felvidék nyugati részét hatalmukban tartották, más germán törzsekkel és a szarmatákkal szövetkezve betörtek Pannónia területére. Marcus Aurélius átkelve a Dunán is, saját hazájukban verte meg őket, így birodalma kiterjedt a Kárpátokig. Cotinusok, ez a kelta nép Tacitus följegyzése szerint hegyes vidéken, a germán quádok és szarmaták országának határán lakott; területükön vasbányák voltak. Ez a Garam középső folyásának vidékére utal. Itt történt az Eső csoda – ezek már az első keresztények nyomai. A kelták a kései vaskor kezdetén jelennek meg. Az Itáliában megvert bój kelta törzs a Duna vidékére költözött Pozsony központtal (Kollányi, 427).

173 – SZENT cORONA

 

200 a keresztényüldözésekkel kapcsolatban sok mondvacsinált legenda is keletkezett, ezért a pápák tiltották, hogy a templomban vértanúk passióját általában olvassák. Ennek viszont az lett a következménye, hogy a hiteles passiók iránt is megcsappant az érdeklődés, és így ezek is könnyen elveszhettek. Ez is az oka annak, hogy olyan keveset tudunk a pannóniai kereszténység történetéről. ***

235 - 238 Origenes egyik adata szerint Ambrosius és a caesarei Protectetes diakónusok szenvedését Pannóniával kapcsolatba hozza. Ambrósiust és társait keresztény voltuk miatt elfogták és a császár elé vezették Germániába. Maximus a Duna mentén hadakozott a barbár népekkel, főhadiszálásának Pannóniát kell vennünk. Így kerültek hazánk területére ismét keleti keresztények.

Pannóniát mind gyakrabban érik nagy, pusztító erejű támadások, barbár betörések, keletről a jazzig-szarmaták, északról a germán törzsek, újabb gepidák, vandálok is érkeztek, végig pusztítva Észak-Pannóniát.

258 körül a római Callixtus katakombákba temették el a vértanúkat. Ezek maradványai Felvidékre kerültek a Nagyszombati Egyetem alapításakor.***

A római korból a források arról árulkodnak, hogy Nagy-kér környékén volt a rómaiaknak katonai állomásuk a 2. és 4. század között. Surány -ban egy téglát találtak ebből az időből. Határában Kisvárad -on Közép-Európa egyik legjelentősebb, "szlovák Trójának" is nevezett földvárának maradványai láthatók. Itt találták a "Magna Maternek" is nevezett felvidéki ún. "Kisváradi Vénusz" szobrocskát.[2] A 2 koronáson egy őskori termékenység-szobor a Kisváradi Vénusz (Nitriansky Hrádok).

• A 10 koronáson pedig egy 10. századi kereszt, melyet Nagymácséd határában találtak meg.

Andód - A falu már a honfoglalás előtt lakott volt, területén újkőkori települést, illetve bronzkori, latén és római kori településeket tártak fel. Az 1936-os és 1937-es útépítést megelőző földmunkák során egy lovassírt bolygattak meg, mely feltehetően az avar vagy későbbi korból származhatott. A településtől északra található Szentgyörgy pusztán középkori települést találtak, kálváriáján pedig római katonák temetőjét tárták fel a 110-350 közötti időből. Itt állt egy régi templom is. 2022-ben egy geo-szonda újabb sírra bukkant, mely még feltárásra vár.

303 Pannónia szentjei között tudjuk, hogy nők közül is többen szenvedtek vértanú halált hitükért. Hősi léleknek kellett lennie azokban a Duna melléki városi keresztény asszonyokban is, akikről Szent Quirinius püspök, Pannónia egyik legismertebb szentjének vértanúságával kapcsolatban olvashatunk, miszerint városról -városra egészen a Duna partjáig mentek vele. Keresztény asszonyok elmenvén Sz. Quirinius püspökhöz, ételt és italt kínáltak neki.

304 A vallásos meggyőződés heve adott erőt azoknak a nőknek, kik egész életüket lemondásban töltötték Istenért. E helyen rá lehet mutatni Szent Pollió és Probus praese vitájára. A pogány erkölcs nélküli szabadossággal szemben a keresztények mindenkor nagy tiszteletben részesítették az erkölcsi tisztaságot. Az első keresztény családok írói Szent Pált követve mindig különös tisztelettel emlékeznek meg a szüzekről, akik közül sokan egészen Istennek szentelték életüket, és így elődei lettek a mai női szerzetesrendek nővéreinek. Lásd: Puss, A., Szüzesség története. Készőbb a IV.-V. sz.-ban az európai remeteség, istennek szentelt szüzesség hanyatlásnak indul ill. szerzetesi közösségekké, cenobitákká alakulnak.

313 előtt Nagy Konstantin a milviusi győzelme után Kelet a dunai tartományokkal Liciniusnak jutott. A békés viszony azonban nem sokáig tartott. Csak 313-ban kaptak a keresztények szabadságot – ért ezzel véget hosszú időre a nyilvános keresztény üldézés.[3]

314 -ben Konstantinus és a pogányság felé hajló Licinius között már harcra került sor, a döntő csata Vikovce mellett zajlott le, hol egykor Szent Pollio halt meg az igaz hitért. Konstantin győzött, és ezzel Pannónia és Illyricum is az ő hatalma alá került. Most már úgy látszott, hogy a kereszténység szabadon fejlődhetik és Pannónia-szerte fényes bazilikák épülhetnek az igaz Isten tiszteletére, s a keresztény hitélet az akadályoktól megszabadulva a magán- és társadalmi, sőt az állami életben is érvényesítheti Krisztus szellemét, a lelkekben megvalósíthatja Krisztus királyságát. Balogh Albin e figyelemreméltó fogalmazása nagy titkot rejt: Krisztus királysága a lelkekben - erre figyelmeztet Dr.Harnack is - cf. Kovácspataki KIK konferencia zárszava: egyén és kollektíva (KIK levéltár).

 

380 körül (az átvonuló gótok részben Pannóniában is megtelepednek, majd megjelennek a hunok is) már csak névleges a római uralom.

406 Pannónia egy része, a Valeria nevű tartomány már a hunok birtokába került. Balogh, 147 - olvassuk, hogy ezen a tartomány alatt a Dunántúl keleti, kisebb felét kell értenünk. Mi volt az itt lakó keresztények, a rómaiak sorsa: nem tudhatjuk pontosan. Ismerve a hunok toleranciáját, joggal föltehetjük, hogy kereszténységük miatt a lakósoknak nem esett bántódásuk.(Balogh, 135).

410 -ben a hunok a magyar földre érnek, a szarmaták földjére, a hun főhadiszállás Pozsony közelében van (Kollányi, 436).

433 az egész Pannónia a hunok birtoka lett. Bizonyára maradtak keresztény rómaiak, de legtöbben mégiscsak elmenekültek. Amikor a hunok hatalmukba kerítették a Duna mellékét, Sirmium napjai leáldoztak, a püspökség metropolitai hatalma Thessalonikére szállt (Balogh, 135).

455 Attila halála után Avitus császár rövid időre még egyszer elfoglalta Pannónia városait, de a gótok már a következő esztendőben újra véget vetettek a római uralomnak. Pannónia bukása után nem sokkal 476, Itália ura már a barbár Odoaker lett.

470 körül Attila hódításai után herulok laktak Csallóköz területén (Sill, 10). Pannónia története ettől fogva már a népvándorlás korába tartozik. A zabolátlan népek betörései, pusztításai és uralomra jutása még a megmaradt kevésszámú keresztény rómaiaknak sem volt elég intő példa: a belső harcok, hitviták ezután sem ültek el.

500 körül a szittyák és hunok után az avarok jelennek meg a rokon népek közül a Kárpát-medencében (Kollányi, 438). Lásd. Népvándorlás kori telep Csallóközben, Végh Adorján beszámolója, valamint a Halom dombi leletek, melyek Alsó – Csallóköz legrégibb és egyik legérdekesebb fent lévő műemléke, is Kulcsár Sz. Zsuzsanna: Adalékok Nemesócsa történetéhez, 87.- 88. old.

546 - A gótok elhagyták Pannoniát s helyükbe a longobárdok telepedtek, a kiknek királyát, Audoint 546-ban maga Justinianus császár szólította fel Pannonia megszállására. A népvándorlás korából is inkább csak szórványosan vannak oly adataink, a melyekből a vármegye területén tanyázó népek keresztény voltára következtethetnénk; mert noha a hunn uralom idejében a legnagyobb vallási türelmesség uralkodott s így a térítésnek mi sem állhatott volna útjában, mindazáltal a keleti gótok és a longobárdok által terjesztett kereszténység is inkább csak a dunántúli részek déli vidékein talált talajra, mert a Dunától délre s a Bakony vidékén tanyázó avarok és szlávok még a VII. században is bálványimádók voltak. Az avarokat Nagy Károly császár (768-814.) térítette meg, de a szlávok még egy későbbi feljegyzés szerint is »utálatos pogányok« voltak. (Balics i. m. 199.)

562 - 565 -ben az avarok a frankok ellen hadjáratot vezettek, majd azok tőlük békét kértek. Szövetséget kötnek a gepidák ellen, akiket leverve, megnyitották az utat a Kárpát-medencébe, annak elfoglalására, így azután még a longobárdok is elmenekültek a Dunántúlról (Kollányi, 439).

567 - Audoin utóda Alboin (563-572.) Pannonia az 567-ben kötött szövetség értelmében az avarok birtokába jutott, a kik ekként a későbbi Magyarország területének uraivá lettek. Nagy khagánjuk, Baján, Magyarországban tartotta székhelyét, de uralmának súlypontja inkább a Tiszántúlra esett, míg a dunántúli részekben inkább a mindegyre jobban beszivárgó szláv elem játszotta a főszerepet.

579 Helios érsek Gradoba tartotta meg tartományi zsinatát, melyen megjelent Vindemius Sisciai és Virgilius scarbantiai püspök is. Nyugat-Pannónia kereszténységének utolsó név szerint ismert főpapjai. Nevük római, de a római szentszékkel való közösségről hallani sem akartak. Még ha Délkelet-Pannónia, Pannónia Savária reménysugara egyszer még meg is csillant, a szomorú bukás nem maradhatott el.

582 Pannónia az avarok birtokába kerül, Sirmium megsemmisült, ezzel együtt letűnt a pannóniai kereszténység (Balogh, 139). Ezután avar népcsoportok megtelepedésére utalnak a történelmi források. Az avarok szoros kapcsolatba kerültek a szlávokkal. A Duna ebben az időben sok ágra bomló vízrendszer volt, mocsarakkal, átéri erdőkkel. A nyitrai szláv népcsoportok zöme ettől a mocsaras területtől északabbra lakott. A Kisalföldnek ez a része kívül esett mind a szomszédos nyitrai, mind a távolabbi mosaburgi-zalavári szláv központok hatalmi körén. (Sill, 10). Vágvölgyi szerint nem kizárt, hogy az onogur-avarok, az onogur-magyarok között ekkor már voltak keresztény közösségek (20. old)

*

600 után Pannónia, mint Illyricum része közvetlenül a Szentszék alá tartozik (Hermann, 10). Török J. szerint Felvidék nyugati részén a kereszténység már jelen lehetett a VII. – VIII. századokban is (lásd Török József (2002), A tizenegyedik század magyar egyháztörténete, 37). Egyes hiteles források szerint:

670 és 700 között volt a magyarok első bejövetele (Vágvölgyi, 18).

762 -770. évi oklevél a friauli, sexti kolostor birtokát „Et sicut via Hungarorum cernitur“ –nak nevezi (Kollányi, 464).

798 A hittérítést itt a VIII. század közepétől már kereszténnyé lett bajor hercegség papjai végezték. A legnagyobb részt, a Rába-Dráva- Duna közti területet a salzburgi érsek kapta, akinek itt 798 óta missziós segédpüspöke is volt. A Nyitra vidéki hercegség a regensburgi püspöknek jutott.

800 után, amikor a frank hadjáratok idején megtört az avarok ereje, a Hanság és a Csallóköz mocsárvilága alkalmas teret adott arra, hogy az avar lakosság egy része itt meghúzódjék (Sill 10). A szlávok nem önálló népként tűntek fel, , hanem mint az avarok ellen harcoló Nagy Károly zsoldosai – a mai Dél-Szlovákia területén. A harcokban 804-re az avarok felmorzsolódtak (Vágvölgyi, 12).

801 Morva fejedelemségről már beszélhetünk (Sill 11). Miután a 840-es években a morvák Nyitráról elűzték Pribinát, Pannónia déli részein kapott uradalmat. A gepidák győzelme után a hunok visszavonultak, Felvidéken újra germán eredetű nép lett úrrá. Ez idő tájt a korábbi Felvidéken longobárdok éltek.[4]

826 -ban II. Jenő pápa levelet írt a „keresztény magyarok fejedelmének“, felszólítva őt templomok építésére. Kétségtelen, hogy Felvidéken Árpádok bejövetele előtt is éltek már magyarok (Kollányi, 168). Az eredeti levélnek nyoma veszett, de a másolat a vatikáni levéltárban megtalálható (cf. Szatmár Tibor).

850 körül a Zobor hegyen apátság épül Pribina alatt (Hermann, 11). Szent Ipoly-monostor, lásd Török József (2002), A tizenegyedik század magyar egyháztörténete, 27. Pribina felesége, Adelaide már keresztény volt (Vágvölgyi, 20).

855 – 1000 közti időszakból régészeti leletek kerültek elő Csallóközben (Kulcsár Sz. Zsuzsanna, Adalékok Nemesócsa történetéhez I.- II. kötet): Végh Adorján nemesócsai amatőr régész saját birtokán egy véletlen folytán találta meg azt a temetőt, amelynek során értékes honfoglalás kori leleteket hoztak napvilágra (84. old.).

858 évi Kopasz Károly konventi határozatának aláírói között már egy „hungaricus comes“ szerepel (Kollányi, 168).

859 után a Pribinai hercegség már külön esperességet alkotott a salzburgi egyházmegye keretében. A másik, a morvai hercegség Rastislav vezetése alatt misszionáriusokat kér Rómából. A későbbi magyar Felvidéken Cirill és Metód nem tevékenykedett.[5] 1922-ben az egyik felvidéki esperi gyűlésen kétségbeesve kéri a papság, hogy hagyják már őket békén ezzel a Cirill-Metód mendemondával.

869 -ben meghal Cirill, Metód a Szentszéktől a Pannóniai szláv hercegség területén is működési engedélyt kapott. II. Adorján pápa Metódot püspökké szentelte, és a "pannóniai érsek"címet adta neki. Majkon, Tatához közel, 1852-ben, régi őskeresztény rézkeresztet ástak ki a földből, melyre tisztán látható cyrill betük vannak vésve. Sasinek szerint e kereszt az itt működött Cyrill és Methód-féle szerzetesektől ered (Borovsky)

861 A magyar törzsek előőrsei jelennek meg a Kisalföld táján.

863 évben a Faludi Évkönyv-benn található, hogy a holland Ultrecht városának püspöke „Hungaricus Trainstensis“. Ebben az évben a keresztény krónikák megállapították, hogy a „hunok összessége már megtért“ (Kollányi, 168).

871 -894 között beszélhetünk csak Nagymorva Birodalomról. Kocel pannóniai fejedelem sürgetésére Metódot kinevezték Pannónia és Morvaország érsekévé - ezzel visszaállították a népvándorlásban elpusztult Sirmium (Szerém, ma Sremska Mitrovica) püspökségét -, ugyanakkor megkapta a szlávok[6] között a szentszéki legátus hatalmát. Ez azonban nem szüntette meg a kelet-frank és a szláv egyház közötti feszültséget. Metód azt hozta föl saját védelmére, hogy neki Szent Péter utóda osztotta ki ezt a missziós területet, ezért ő nem avatkozik bele a birodalmi egyház ügyeibe. A salzburgi püspök ösztönzésére egy bajor zsinat elfogatta, elítélte, s két és fél éven át fogva tartotta Ellwangen kolostori börtönében. Végül is VIII. János pápa erélyes közbelépésére 873-ban kiszabadult. Szvatopluk nagyfejedelem azonban már nem mutatott a görög misszió iránt akkora érdeklődést, mint elődje, Rasztiszláv (cf. Katolikus lexikon).

880 Nyitrára a sváb Wiching személyében püspök került (Hermann 11).

882 VIII. János pápa ismételten írt a „keresztény magyarok fejedelmének“ templomok építésére buzdítva őt (Kollányi, 169).

883 évi oklevélben a Szlavónián, Friaulon át Lombardiába vezető hadiutat „strada ungarorum“ -nak nevezték (Kollányi, 464).

890 után a hajdan virágzó pannóniai kereszténység a népvándorlások századában szinte teljesen elpusztult. A hazánk területén lakó szlávok jelentékeny része a honfoglaláskor már keresztény volt.

894 meghal Szvatopluk, megszűnt a szláv liturgikus nyelv, aminek jelentősége a magyarságra abban volt, hogy szláv nyelvű, de római orientációjú népet talált, melytől nyugati keresztény hatásokat vett át. (Hermann 11).

893 Zobor - egy hagyomány szerint a trónját vesztett Szvatopluk morva fejedelem három más remete közelségében, a nyitrai Zobor egyik barlangjában remetéskedett haláláig.

894 - után a Zobor-hegyi monostor szentségének híre hozta magyar földre a lengyel Szent Zoerárd – Andrást és a dalmát származású Benedek remetéket. Életüket a bencés Boldog Mór pécsi püspök örökítette meg. Ez hiteles is lehet, hiszen Mór, Maurus mint ”puer scolasticus”, Szent Márton-hegyi iskolásfiú, még látta Benedeket, s az esemény leírását kortársak leírásából állította össze. Vö. Török József (2002), A tizenegyedik század magyar egyháztörténete, 92-93.

895 Árpád vezérlete alatt zömében a Vereckei hágón átkeltek a magyarok a Kárpátokon. A honfoglaló magyarság a Kárpátok medencéjében szervezetlen, nagyobbrészt szláv néptöredékeket talált. Az őslakó szlávságnak csak két kisebb államszervezete volt. Nyitra vidékén állt fenn a német hűbérben szolgáló Pribina szláv törzsfő hercegsége. (Hermann, 9). A Csallóköz középkori történelmének számottevő tényezője a magyar törzsek bejövetele volt a Kárpát-medencébe a IX. század végén (896). Bőséggel maradtak fenn emlékek ebből a korból a Komáromban feltárt lovas sírban, további értékes leletek találhatók Nemesócsán, Ekelen, Felsőgelléren, Nagymegyeren stb.

900 körül (X.-XII. sz.) a remeteség újabb felvirágzása tapasztalható. Már beszélhetünk magyar remeteségről is, melyeknek emlékhelyei a mai napig megmaradtak. Pilis hegység - Zobor. A Nagymorva Birodalom összeomlása után a magyar törzsek fokozatosan az egész Csallóközt benépesítették. Térségünk főként Árpád fejedelem családja érdeklődésének középpontjába került, de sikerült itt birtokot szerezniük más törzsfőknek is. Erről azok a helynevek tanúskodnak, amelyek a törzsfők neveit örökítették meg, mint például Nyék, Nagymegyer, Keszi, Bél, Vajasvata, Taksony. 900 után a honfoglalás harcai következtében a két szláv tartományban csak az egyházi szervezet pusztult el és a német papság távozott. A nyitrai püspökségről a honfoglalás után már nem hallunk, de Szent István idejében már újra virágzó egyházi élet van a városban. Mielőtt még idegen térítők jöttek volna az országba, a magyarság már sok keresztény fogalmat átvett az élő szlávoktól. Ez a hatás lelkileg még jobban előkészítette a magyarságot a kereszténység felvételére (Hermann, 11).

902-907 - vereséget szenvednek a morvák és a bajorok (Sill, 11).

907-ben Árpád meghalt, után a nyék és besenyő népelem szállta meg a Csallóközt.

Július 3-7. a pozsonyi csatában a honfoglaló magyarok győzelme a bajorok felett – Remény 2007.7.22.[7]

909 A bajorok részéről kísérlet történt a Kárpát-medence sík területeit, folyóvölgyeit megszálló magyarok elűzésére is. Az első ilyen kísérletre 909-ben került sor Liutpold őrgróf vezérletével. A bajor seregek Pozsony térségénél törtek a magyarokra, de megsemmisítő vereséget szenvedtek. Ez lett a sorsa a német törzsek összefogásával létrehozott újabb seregnek is, melyet 910-ben Ar-nulf császár fia vezetett a honfoglalók ellen.

924 március 24. A kalandozó magyarok felgyújtották Páviát, majd Szalárd vezetésével az Atlanti-óceánig száguldottak (MF). Felvidéken ***

926 május 1: Portyázó magyar vitézek megölték Wiberáda német remete nőt, aki bár figyelmeztette a bencés monostort a közelgő magyar veszélyre - sikerült is elmenekülniük, a remetenő mégis ott maradt befalazottan kis házában.

933. március 15. A merseburgi csata, a kalandozó magyarok veresége.

942 Eddigi ismereteink szerint a Kis-Alföldet - így a Csallóközt is - Léi (Lehel) törzse, a fejedelme után a legerősebb, legnépesebb s talán a legharcosabb törzs szállta meg 942 és 955 között. Ekkor vált Csallóköz és környéke a Léi-törzs természet alkotta védett szálláshelyévé. A régi Csallóköz térségét, azaz a nyugati végeket a honfoglalás idején magyar, illetve török (kabar, besenyő) harcos nemzetségek szállták meg. Részben egyenes forrásokból, részben nagyobb számú adattöredékekből szinte maradéktalanul ismerjük őket. Ezek a Mogor (Magyar), az Ethuruh, a Bár, a Csandal és a Csurla nemzetségek. Pátriánk közepén a Nyék és Kürt törzsek, nemzetségek vertek tanyát, s vettek birtokba jelentős területeket. Az ide letelepült Árpád törzsének leszármazottait Bős környékén az egykori Árpádsoka nevű település (ma az Árpád vagy Árpás nevű dűlőnév) örökítette meg. A Csallóközben a tarján nyelvjárás terjedt el.

950 után a kereszténység a honfoglalás óta több úton kezdett közel férkőzni a magyarság lelkéhez. A nomád életmód feladása fokozatosan végbement a X. sz. második felében. Első törvényeink azt mutatják, hogy a magyarság már szinte kizárólag falvakban él és az állattenyésztés mellett már földműveléssel is foglalkozik.

954 A honfoglalást és a letelepedést követő kalandozások alkalmával igen sok Lél törzs-beli vitéz nagyon korán találkozott a nyugati keresztény kultúrával, világgal. Az innen hozott szolganépektől sok mindent megtanult és megismert. Számukra a későbbiekben már nem volt olyan idegen a térítő szerzetesek tanítása, mint az ország keleti, déli vagy középső részén lakó magyarság számára. Ennek igazolására szabadjon megemlíteni, hogy a magyar vezérek közül elsőnek a nyugati határt vigyázó Bulcsú vette fel a kereszténységet. A kalandozó magyar seregek tagjai nemcsak megismerték a nyugati keresztény világot, hanem amint arról Szent Wikbert apáttól értesülünk, Gemboux vidékén már 954-ben Bulcsú táborában a magyar vitézek közül többet is a keresztény hitre térített, s hozzáteszi azt is, hogy a hadnagyaikkal együtt. Egy Sankt Gallen-i feljegyzés szerint Prumwart püspök - aki előzőleg Sankt Gallen-i szerzetes volt - arról tájékoztatja az utókort, hogy az ott kalandozó magyarok közül sokat megkeresztelt.

955 augusztus 10. Az augsburgi (Lech-mezei) vereség, a nyugati irányú kalandozások vége.

963 Taksony fejedelem kérésére XII. János pápa megalakította az országos hatáskörű esztergomi püspökséget. Csallóközt is birtokába adta, Pozsonypüspöki székhellyel.

971 Henrik bajor herceg hazánkba küldte Wolfgang einsiedelni bencést, aki megfontoltan és lassú tempóban kezdte a térítést, de nem sokáig maradhatott Magyarországon (Hermann, 14).

973 - 983 II. Ottó Brunó verdeni püspököt küldte Magyarországra, nem sokkal ezután megjelennek Pilgrim papjai Magyarországon, akik itt sok keresztény szolgát találtak. A térítők eredményeket értek el az előkelő magyarok között is (Hermann, 15).

975 megkeresztelik Vajkot. Szilas község határában 10. századi magyar-, valamint 10.-11. századi szláv temetkezési helyet találtak.

996-997 között a jövendőbeli királyné, Gizella és István Nyitrán tartózkodtak. Boldog Gizella kíséretében bajor egyháziak és harcosok is érkeztek (Török, J., 25).

997. István apja halála után főembereit a Bény -i erődbe hívta, ahol őt felövezték a fejedelmi karddal – aminek szobormása máig látható a templomkertben (vö. Török József (2002), A tizenegyedik század magyar egyháztörténete, Mikes kiadó, 26.).

998 - Nagymácséd - A terület kiváló adottságainak köszönhetően már az őskortól fogva lakott volt. Ezt bizonyítják a falu határában végzett ásatások, amelyekre 1951 és 1954 közt került sor. Nagymácsédon számunkra nagyon jelentős annak a 48 darab, a X. század elejéről való honfoglalás kori sírnak a feltárása. Az ásatások során ,a község területén feltárt 10. századi temetőből származó kereszt, az úgynevezett Nagymácsédi kaptorg a 2008 előtti 10 szlovák korona értékű érme előlapján található. A kaptorgáta azonban nem hivatásos régész fedezte fel, így a lelet körülményei sajnos ismeretlenek. (wikipedia).

999 Az első magyar királykoronázás akkor folyt le és István király akkor fogott egyház- és ország szervezéshez, amikor - nem először a történelemben - a művelt világon végigszáguldott a világvég várásának izgalma. István királyt nem ejtette meg az általános, alkotóerőt bénító láz. A keleti-nomád fejedelem-ősök rendíthetetlen nyugalmával és a neofitáknak a Gondviselésbe vetett feltétlen bizalmával nekifogott országa megszervezéséhez, népe megtérítéséhez, mert hitte, hogy ennek a népnek és országnak ezer esztendők mértékével mért ki az Isten élettartamot (Hermann, 23).

.